Nekem már sikerült! Így fogytam -8 kg-ot 3 hónap alatt!

Sziasztok! Judit vagyok, 32 éves, 2 csodálatos gyermek boldog anyukája! Péter fiam 6 éves, igazi rosszcsont. Lányom, Réka most múlt 2 éves. 7 éve házasok vagyunk a párommal, Zsolttal.

Mondanom sem kell, hogy elég fiatalon csöppentem az anyaság világába és az ezzel járó csodaszép, de mégis kőkemény időszakba. Ismerős? A gyereknevelés, főzés, mosás és a háztartás vezetése. Tényleg szép feladat mind, de rettentő nehéz. Teljesen elvesztem a rengeteg tennivaló között! Azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet foglalkozok magammal, a testemet és a lelkemet is elhanyagoltam.

Ugye sejted, hogy mi lett a következménye? Állandó fáradtság, kapkodás… a stressz a mindennapjaim része lett! Úgy éreztem ennyi teendő mellett nincs időm magamra. Nagyméretű, itt-ott foltos, amolyan “anyukás ruhákban” jártam és egyre jobban elkezdem kerekedni is persze…

Őszintén bevallom: kövér lettem”.

Egy idő után azt kezdtem el érezni, hogy már nem vagyok vonzó sem lelkileg, sem testileg! Az egykori csinos Juditnak nyoma sincs. Elfogyott belőlem a nő és vele együtt a magabiztosság is.

Nyilván ezt a környezetem is észrevette, noha nem mindig a legszebben tálalták azt, hogy meghíztam. “Judit, de megterebélyesedtél…” – hangzott el egy kevésbé kedves családtagom szájából. Igazán szíven ütött, de tudtam, hogy igaza volt. Miután napról napra egyre több megjegyzést kaptam, tudtam, hogy tennem kell valamit. Nem mások miatt, hanem magam miatt. Azért, hogy a testemmel együtt a lelkem is megszépüljön.

Rengeteg fogyókúrás módszert kipróbáltam, nap mint nap új diéták és edzésmódok után kutakodtam. Szinte eredménytelenül. Nem találtam meg azt a mozgásformát, ami Nekem hatásos lenne, főleg úgy, hogy sokszor nehezemre is esik a mozgás.

Próbáltam edzésekre járni, de akkor mindig elcsúsztak a napok, nem fért be normálisan az időmbe, és bevallom, szégyelltem a testemet is mások előtt. Drága termékeket ettem, gondoltam majd ettől hátha, de eredménytelen volt. Ráadásul annyi felszerelést vettem, hogy a kisszobánk már-már konditeremmé alakult.

Valami olyan módszert kerestem, ami nem az erőszakos, “vért izzadós” fajta. Ennél valami gyengédebbet, de hatásosat!

A Facebook idővonalamat pörgetve akadtam rá egy hirdetésre, ami egy Vibrációs trénert mutatott be. “Alig megerőltető gyakorlatok, látványos eredmény!” – ez volt az ígéret. Biztosra akartam menni, elolvastam róla a kommenteket. Azt tapasztaltam, hogy sokan szeretik, de mégis szkeptikus voltam, így inkább ott hagytam.

Éjszaka az ágyban csak forgolódtam, nehezen tudtam elaludni. Végig ez a gép járt a fejemben, és a hirdetés szavai kísértették a fülemet is: „Akár TV nézés közben is formálhatod alakod, ki sem kell mozdulnod otthonról!”

Másnap végül úgy döntöttem, hogy megrendelem. Annyit áldoztam már erre az egészre, annyit próbálkoztam. Ezt is ki kell próbálnom, hátha…

Vibrációs tréner

Ez 3 hónapja történt. Azóta töretlen lelkesedéssel használom a gépet, ja és mi a legjobb benne? Azóta FOGYTAM 8 kg-ot! Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog, de a Vibrációs tréner segített ebben!

TV nézés közben fogyni? Haha, viccesnek hangzik, de lehetséges!

A termék számos jótékony hatást ígért, ami beigazolódott. Nemcsak saját magam, de a környezetem is észrevette, hogy csinosabb lettem, közérzetem is jó irányba változott, boldogabbak lettek a napjaim! Sikerült kívül-belül megújulnom. 🙂

Ha Te is azt érzed, hogy minden fogyással kapcsolatos termék reményvesztett, akkor erre rá kell cáfolnom! Bátran merem Neked ajánlani ezt a Vibrációs trénert! Hidd el, nem fogod megbánni!

Ja, majdnem elfelejtettem…

IDE kattintva tudod beszerezni!

Boldog pillanatokat kívánok a megújuláshoz!

N. Judit

Ezekről a tartalmakról olvastál a bejegyzésben

69 990 Ft
38 990 Ft
Már csak
98 darab
maradt!
Jelenleg
33
ember nézi!

Szeretnél formába lendülni? Formálnád az alakod, de az edzőtermekben kellemetlenül éreznéd magad?  Van egy jó hírem! A Vibrációs trénerrel otthonod kényelmében is profi módon végezheted el a gya...