Cikcakkos út vezet a varrógéphez

Amikor a varrógépek történetéről beszélünk, akkor talán Neked is a híres Singer varrógép jut eszedbe, amely az amerikai Isaac Merrit Singer nevéhez fűződik. Azonban a világon nem az ő varrógépe volt az első, hiszen sokan mások már az ipari forradalom kezdetekor megpróbálták a varrást automatizálni kisebb-nagyobb sikerrel.

 

Kompakt mini varrógép

Az első 1851-ben szabadalmaztatott Singer varrógép

Elias Howe eredetileg a feleségének akart a varrógépével segíteni, aki otthoni varrást vállalt a biztosabb megélhetés érdekében. Howe Angliába utazott a találmányával, hogy a gyártási jogokat eladja, de amikor visszatért Amerikába, észrevette, hogy többen lemásolták az általa fejlesztett varrógépet, közöttük Singer is. Azonban Singer még pár hasznos újítással is hozzájárult, mint például a pedálhajtás. Singer rendkívül meggazdagodott, sőt 1851-ben megalapította a Singer Corporation nevű céget.

 

Kompakt mini varrógép

Isaac Merritt Singer

Howe Singer pazar jólétét látva úgy érezte, hogy ez a fényűzés neki járt volna, így benyújtotta Singer ellen a pert. Howének sikerült ezt megnyernie, és ezzel ő lett az Egyesült Államok negyedik leggazdagabb embere.  Annak ellenére, hogy a varrógép alap működési ötlete Elias Howe-től származik, Singernek köszönhetjük, hogy lehetővé tette a ruhák tömeggyártását, hiszen a varrógépen kívül rengeteg szabadalom fűződik még a nevéhez.

 

Mi a helyzet azonban a mai varrógépekkel?

 

A technika az első Singer varrógép óta sokat fejlődött. Ma már egy varrógép akár hímezni is képes, de ez persze egy kisebb vagyonba kerül. A modern varrógépek – bár jóval kisebbek lettek –, azért még így is több kilót nyomnak, amit mozgatni – vagy egyáltalán helyet találni neki egy átlagos lakásban – nem kis kihívás! Árukat tekintve pedig az egyszerűbb gépek sem mondhatóak olcsónak, sőt!
De szerencsére itt nem állt meg a fejlődés, hiszen a legújabb újításnak köszönhetően most már van olyan varrógép, ami szó szerint elfér akár egy válltáskában, és az ára is jóval kedvezőbb, mint egy hagyományos varrógépnek!

 

Kompakt mini varrógép

Ez eléggé hihetetlenül hangzik ugye?

 

Pedig a Kompakt mini varrógép olyan kis méretű, hogy mindenhova magaddal viheted, ráadásul a 280 grammjával meg se közelíti a régi varrógépek súlyát.

Használata egyszerű, csak tedd bele az elemeket a gépbe, fűzd be a cérnát, nyomd meg a biztonsági gombot, és már mehet is a varrás!

Ezzel a varrógéppel felvértezve nem bosszanthat fel semmi! Szakadjon ki szinte bármi (ing, farmer, ágynemű stb.), Te azonnal meg tudod varrni. Sőt, a megunt, régi ruháidat is átalakíthatod vele!

És ez még nem minden! Ha az unokáid meglátják a kezedben a Kompakt mini varrógépet, biztosan ezt fogják majd mondani:

 

Hű nagymama, hogy te milyen modern vagy!

 

Forrás: Index, Tudtad?

 

Ha szeretnél Te is lépést tartani a technológiával, akkor kattints IDE. 😉

Ezekről a tartalmakról olvastál a bejegyzésben

Kompakt mini varrógép
3 190 Ft
-28%
2 290 Ft

Kis szakadás, apró lyukak vagy teljes átalakítás? Gyakran előfordul, hogy gyors megoldásra lenne szükséged? 🤔 Szeretnéd könnyedén és kényelmesen megvarrni a ruháidat? Akkor a Kompakt mini varrógépre van szükséged! ☝😍 Orvosold a problémát ezzel a hihetetlenül kics...

Kedves Látogatónk! Sajnálattal közöljük, hogy telefonos ügyfélszolgálatunk jelenleg technikai okok miatt nem elérhető. Dolgozunk a probléma megoldásán, és amint lehetséges, visszatérünk. Addig is kérjük, hogy e-mailben keressen fel minket, és mihamarabb válaszolunk kérdéseire. Köszönjük megértését és türelmét!
00 nap 00 óra 00 perc 00 mp